|
|
|
|
Ja, itt már arra koncentráltunk, hogy megússzuk valahogy a végét, Tucker azt hiszem (jobb szélső Avs-es) pont ekkor rongyolt vissza a büntetőpadról. És aztán voltak még Anderson brékelős védései, amikor többször is rátuszkolták még közelről, és simán gólt kaphattunk volna, és valószínűleg megadták volna, és csak ugyanígy másnap derült volna ki a turpisság - hát, lehet ideges lettem volna. :)
Quincey-nek igaza van, hogy rémgyengék voltak a bírók, eleve a második Habs-gól, leállunk, három ember integet, Q két kézzel (), erre gól; a végén a Tucker-penaltyra simán párost kellett volna adni, nem csak a törlesztést befújni, meg biztos visszafelé is voltak hülyeségek, azokat nem figyeltem. Ez a too many men is egy vicc, ezt ki kellett volna szúrniuk, nekik nem a játékot kell élvezniük, hanem az ilyeneket figyelni, ráadásul ez bírói szemmel kurva feltűnő, mert 7 ember ugyanolyan mezben egyszerre a jégen sehogysem lehet kóser. :)
A második Habs-gólnál Sacco milyen szolíd volt, látszott rajta, hogy ideges, de mégis ilyen diplomata módjára kezelte a dolgot, amikor szólt. Azért én hiányolnék a stábból egy olyan embert, aki hasonló helyzetekben elkezd örjöngeni, Deadert is be kéne ültetni, így a Tortorella-Granato-Ruff-Roy-vonalat idealizálóként ez nálam a minimum. :)
|
| |
|
|
Válasz Ricsi hozzászólására (#28492) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez kurva nagy De szerintem a ti csapatotok tagjai sem vették észre.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#28491) |
|
------------ Win or Lose, We Love Our Sens! |
|
|
|
|
|
Ez kurva nagy De szerintem a ti csapatotok tagjai sem vették észre.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#28491) |
|
------------ Win or Lose, We Love Our Sens! |
|
|
|
|
|
Ha meg már szerencse, meg malackodásról beszélne bárki, a Habs a végén úgy egyenlített majdnem, hogy 7 mezőnyjátékosuk volt a jégen (kapus levitel után), a bírók észre sem vették:
|
| |
|
|
|
|
Igyekszem mindig kicsit "megtörni" a topicot, persze csak pozitív értelemben.
Úgyis néha egyedi ez a topic, így méginkább az lesz
|
| |
|
|
|
|
Ajjajj, lassan bevezetésre kerül az Avs szint, ami már a Wings-szintet is überelni fogja?!
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#28488) |
|
|
|
|
|
|
|
hetek óta ittohn iszom mint valami lecsuszott alkesz, egy utolsó magábra forudlt sutyó. de most hivott haverom, aztán elmetnük ini. Jack alap. kegyetlen. világ legjobbja. bakeer, nem tudomk mit irni, világ bolondja vagyok, fetrengetn az utcánt. csak nyomagtom a Crüet, és örlüök hogy milyen jó csaatunk van, világ legjobbjai vazmeg. :) you're alli nedd:)DENVER A LEGNAGYOBB!! Imádom az Avs, Broncos, Rockies, Nuggets. örök életben vallás marad számomra. meg a mÖtley Crüe, legnagyobb dolog a világon, pont hozzám illő állatok. :)
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#28487) |
|
|
|
|
|
|
|
JóhogyÚgy veszem észre ebben a topicban főleg a rock zene a közkedvelt(azon belül változó lehet), a csajok alap, a pia meg magától értetődő.
Szerintem bízzuk meg Shad kollegát azzal a felelősségteljes feladattal, hogy minden oldalra szúrjon be egy ilyen szép gifet.
(Filip,te kurvára berughattál ma,alapból szakadok rajtad,de most megint a topon vagy)
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#28486) |
|
|
|
|
|
|
|
Ja, tényleg jók, kellenek, a topik szive lelke :). Hoki mellett azért mindannyiunknál szerepet játszanak a csajok is, meg azért őszintén remélem hogy sokaknál az igazi rock n' roll is.. Kell néha egy kis kikapcsólodás az állandó, megterhelő szigorú jégkorong mellett naaa. ::)
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#28483) |
|
|
|
|
|
|
|
+ embertelen szerencse, hogy épp benéztem Col topicba, különben lemaradok.
Nagy nyilvánosságot!!
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#28483) |
|
|
|
|
|
|
|
Mekkora csöcsök gecc, este csócsóztam csajjal, megraktam volna, de közben csakúgy arrébb dobálták a kabátomat, amiben Jackees üvegek voltak, szóval közbe kelett vlépne.m
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#28481) |
|
|
|
|
|
|
|
Naaaaaaaa!!!!
(megjegyzem marha jók ezek a "hatásszüneteid".ebben a topicban legalább van mire "maszturbálni",a többibe is tehetnél nekik feszültségoldónak)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#28481) |
|
|
|
|
|
|
|
Vince Neilesen: fuck yeahhhh.... Take me to the top!! kurvára bevagyok állva, és kurva jól érzem magam, miénk a legjobb csapat, és a crew a legjobb, vezetjük nyugatot, mi kell még. Holnap lealázzuk a red wingset is.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#28481) |
|
|
|
|
|
|
|
Sose veszi le
|
| |
|
|
|
|
Én arra fogadok, hogy nem a RW nyeri NW-t. gecc, bevertünk ketten két Jacket egy óra alatt, sétáltam egy csomót meg Crüe-t énekeltem, de hetek óta nem basztam be házon kívül, szóval nagy szó. kurvajól érzem magam, mindjárt elkezdek itthon is inni, kár hogy ma nincs meccsünk. De lehet örjöngök a LEM-ért a scoreboard előtt, valamennyi legyen, már pörgök mint az atom, csak kibaszottul szédülök. Legyen valami jó meccs meccs éjjel, különben baseball, Dodgers-Phillies, arra meg nem tudok úgy örjöngeni de megpróbálhatok baszki. :)
|
| |
|
|
|
|
egy darabig
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#28471) |
|
|
|
|
|
Válasz avsfan hozzászólására (#28477) |
|
|
|
|
|
|
|
Arra, hogy nem fogtok ötöt lőni nekünk. Ergo ha netán 6-5-re nyernénk akkor abban az esetben ezt a fogadást te nyerted. De egyébként egy olyan fogadásra is partner vagyok, hogy idén nem ti nyeritek a divíziót még egy sörért, mert ilyen kijelentést tettem az MHC-ben. Benne vagy?
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#28467) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó képek! Már megakadt az én szemem is rajtuk, mikor kerestem valami fasza Andy - s képet avatarnak.
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#28475) |
|
|
|
|
|
|
|
lol '
|
| |
|
|
|
|
mit tudom én? beszéltem vele délben telefonon, már akkor is mondta, hogy nyert egy ingyen sört:)
de ha azt mondod, hogy egy 5-össel kitömitek az Avst, akkor mi a faszért fogadna arra, hogy nyernek?
egyébként meg nem én mondtam, hogy üttök 5-t, hanem te. ne velem vitázz
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#28472) |
|
|
|
|
|
|
|
Vazzeg ne szólj bele, nem mikorofon
Azért arra, hogy nem ütünk 5 gólt, kicsit nagyobb az odds, nem?
|
| |
|
|
Válasz light hozzászólására (#28469) |
|
|
|
|
|
|
|
igy legalabb Mac is tavolmarad.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#28470) |
|
|
|
|
|
|
|
| remelem megcsapjuk a Wingset is, bar sztem nem fogjuk.
|
|
Bizakodóan pesszimista vagy? Ma már 2x írod, bukta lesz. Vagy csak beetetés?
|
| |
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#28458) |
|
|
|
|
|
|
|
arra, hogy nem kapnak 5-t.
mivel te azt mondtad, hogy egy 5öst üttök nekik, ő meg azt, hogy nem.
meccsvégeredménytől függetlenül.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#28467) |
|
|
|
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#28467) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó, de te mire fogadsz? Hogy kikapunk?
Mert akkor mondjuk 5-6-nál mindketten veszítünk, az izgalmas
|
| |
|
|
Válasz avsfan hozzászólására (#28440) |
|
|
|
|
|
|
|
Magamból kiindulva...
|
| |
|
|
Válasz Yeti hozzászólására (#28465) |
|
|
|
|
|
|
|
| Yeti-párzási időszak van... |
|
Honnan tudtad???
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#28464) |
|
|
|
|
|
|
|
Yeti-párzási időszak van: megbasszuk mindenki kurva anyját!
|
| |
|
|
|
|
| De abban egyetérthetünk hogy remek parázs meccs lesz....... |
|
Jaja, van is mit javítanotok
|
| |
|
|
Válasz wingslaci hozzászólására (#28452) |
|
|
|
|
|
|
|
A mérkőzésről: A meló miatt csak az összefoglaló maradt, de... Plekanec góljánál jól látszik, hogy ezzel a taktikával verhetőek vagyunk. A keresztpasszokat sorra szopjuk, mert senki sem figyel a bekorcsolyázó játékosra. Eddig Anderson odaért, ma nem. Ugyanennél a gólnál a hálóérintésen kívül megemlíteném még Quincey botjának eltűnését, aki jelezte is, hogy nem ő dobta el a botot, de ez is le volt sz*rva.
Mindenesetre ezzel a keresztpasszos játékkal és a kontrákkal kezdeni kellene valamit, mert ezeket sorra beszopjuk és csak Anderson állítja meg a korongot persze ha sikerül neki.
wingslaci: a bunyós idők a két csapat között szerintem elmúltak. Anno szép volt, jó volt, de azokból a csapatból már csak lézengenek a mostani csapatokban.
|
| |
|
|
|
|
Végre van egy vagány kapusunk! Már majdnem olyan genya, mint Roy volt. Figyeljétek meg, hogy fog ő még bunyózni is. Ráadásul ő fogja kezdeni! Kifejezetten élvezem a stílusát!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Megnyerjuk....ha a multevi aranyt nezzuk..akkor 3-1 ide... remelem hogy sikerul mert most nagyon jol kezdtek a skacok...csak ne legyenek serulesek..
|
| |
|
|
Válasz Norbi hozzászólására (#28459) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha azzal a szívvel és lélekkel játszanak majd a wings ellen mint ahogyan tették azt eddig is, akkor én már elégedett leszek. Ha meg netán sikerülne győzni is, akkor lenne csak bódóttá. :)
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz Cshoobee hozzászólására (#28458) |
|
|
|
|
|
|
|
ugyanmar, serulesig vedetni Andersont az meg innen messze van(lasd Brodeur evente hany meccs)
remelem megcsapjuk a Wingset is, bar sztem nem fogjuk.
go Avs.
|
| |
|
|
Válasz wingslaci hozzászólására (#28454) |
|
|
|
|
|
|
|
Minimum még egy meccsig bírják így a srácok!
Anderson félelmetes.
|
| |
|
|
Válasz Foresz hozzászólására (#28441) |
|
|
|
|
|
|
|
Ellenünk fog játszani?
Mert a Kings elleni lineupban nem találtam.
|
| |
|
|
Válasz wingslaci hozzászólására (#28454) |
|
|
|
|